Gondoljuk át

Vida Zoltán a közéletről

Beszélgetés a kisbuszon

2017. június 16. 11:59 - marchista

moderálás helyett

Még a Majdani események előtti évben jártunk a Krím félszigeten egy indián-nyári rövid üdülésen. A transzfer buszon furcsa beszélgetés ütötte meg a fülünket. Politizáltak. Olyan emberek vitatkozgattak felváltva oroszul, időnként ukránul majd' másfél órát, akik nem is ismerték egymást,  de tették mindezt abszolút kulturáltan, mosolyogva viccelődve, jó hangulatban. Mi budapesti, moszkvai vendégek teljesen ledöbbentünk! Számunkra ez már akkor szürreális volt. Akkoriban már nem csak Oroszországban, de Magyarországon is elképzelhetetlennek tűnt mindez. 

Most egy pillanatra felejtsük el mi történt ezután Ukrajnában, aminek oka ismert, de mégis a krími-félszigeti buszozás kapcsán két dolgot szeretnék elmondani: 
Egyrészt jó lenne, ha nem nagyon kellene politizálni! Az intézmények működhetnének sokkal jobban is, és akkor a politika csak egy huszadrangú téma lehetne a közbeszédben. De ettől persze nem csak messze vagyunk, de folyamatosan távolodunk is. De azért én bízom benne, hamarosan elindulunk ebbe az irányba. 

A másik amit szeretnék, hogyha mégis politizálni kell, (mint a bejegyzéseim többsége pont erről is szól –  ez mostanában igencsak megkerülhetetlen), akkor azt nyugodtan, higgadtan tegyük, jó hangulatú beszélgetésekkel, viccelődve, mint azon a kisbuszon ez történt. Gyakran engem is elragad a hév, ha megesik, kérem rángasson vissza kedves olvasóm abba a kisbuszba! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gondoljukat.blog.hu/api/trackback/id/tr5612598989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása