Gondoljuk át

Vida Zoltán a közéletről

Kiszellőztethetünk!

2017. július 16. 00:00 - marchista

avagy MSzP nélkül könnyebb lenne...

Elnézést a szabados formáért, és a sok hosszú szövegért. 
Előre szólok, nem vagyok politikus és politológus sem, 
csak mezei választóként szeretném megosztani a tisztelt olvasóval 
azt a képet, ami nálam nagyon összeállt. 
Valószínűleg kapok majd érte, hideget-meleget. 

Upd.: Ja, és még annyit, a bejegyzést 2016 decemberében írtam, de
még sajnos nagyon is aktuális. 
Upd2. Közben úgy néz ki, már sokaknak feltűnik mennyire kilóg a lóláb, 
Botka után a párt napja meg vannak számolva...

 

 Őszinte megkönnyebbülést érzek az MSzP újabb sorozatban elkövetett nem túl gáláns megnyilvánulásai után. Csak kibújik a szög a zsákból! Úgy gondolom, végre itt az idő, nem kell tovább eltűrni áporodott szagukat, kiszellőztethetünk!

Az a friss információ, (aminek apropóján még anno rászántam magam erre az írásra), a hétvégi (2016.dec.) MSzP kongresszus előkészítő anyagjából derült ki, ha nem is hozott érdemi változást e párt hova-tartozása tekintetében, de számomra egyértelművé teszi azt a tényt, ami lehet sokaknak már régen világos volt. Márpedig azt, hogy szerintem semmi keresnivalója az MSzP-ének a demokratikus ellenzék soraiban két nagyon egyszerű okból:
  1. Szerintem "nem igazán ellenzéki"
  2. Az én mércémmel ez a párt "nem kimondottan demokratikus"

Na, nézzünk a körmük mögé! 

1. Az MSzP nem igazán ellenzéki

Miből gondolom, hogy "nem igazán ellenzéki" az MSzP, ha fideszellenes, és jobbikellenes? Hát bizony ez nem elég, meg így talán nem is teljesen igaz. Meg amúgy is, miért is kellene szeretniük a konkurenciát? De ha már úgy tesszük fel a kérdést, hogy a Fidesznek avagy a többi ellenzéki pártnak ártott többet az MSzP – hát nem vitás mi a válasz: az MSzP az utóbbi tíz-egynéhány évben a legfontosabb kérdésekben mindig elsősorban azt nézte, mivel tudja a többi ellenzéki pártot hátráltatni, és csak huszadrangú kérdés volt náluk, hogy mivel tud ártani a Fidesznek. Az MSzP fő ellensége az ellenzék! Véleményem szerint, a párt vezérkara az ország valós érdekeit (talán a rövidke Bajnai érát leszámítva) sosem tartotta igazán fontosnak. Nem akarok hosszas sorolásba kezdeni, de ha fontos témákról volt szó, következetesen a rossz megoldást választották. ·
  • Példának okáért: "Öszöd" után nem írtak ki időközi választásokat, megvárták, amíg a fideszesek földbe döngölik a baloldalt. 
  • Vagy a másik “főbűn”: támogatták azt fideszes választási törvényt, ami alapján csak a “nagypártok” kerülhetnek nyerő helyzetbe, mert azt hitték, hogy egyszer majd jól az nekik, addig meg majd elbetliznek. Ez ugye bebetonozta az autoriter rendszert, ami ellen most a sokkal nehezebb fellépni, és már csak ezért is lehetnének szerényebbek is ezek az emeszpés arcok. ·
  • De az is undorító volt, ahogy a 2014-es választásokon az MSzP egyszerűen asszisztált a Fidesznek (először szappanoperát csináltak az “összefogásdiból”, majd biztos, ami biztos, nem is kampányoltak), mert a fő csapást az új pártokra akarták mérni, és ezt – ismerjük el – jól meg is oldották.

Mindenki elkövethet egy-két kisebb nagyobb hibát, de amikor minden fontos kérdésben vitatható döntés születik, akkor ez már pártpolitika. És az ilyen pártpolitikának következménye kell, hogy legyen. És lesz is. 

2. Az MSzP nem kimondottan demokratikus

De miért "nem kimondottan demokratikus" egy párt, ahol elvileg demokratikusan választják meg az elnököt, van belső vita, etc. ? Tény, első ránézésre az MSzP messze demokratikusabb, mint a Fidesz, de mégiscsak fel kell tennünk ezt a kérdést. Ha demokratikusabb is (ez nem nehéz), de nem demokratikus, mert ezek csak formai jegyek. Ilyen alapon akár még a Kremlből irányított kézivezérlésű Orosz Egységpártra is ráhúzhatnánk ezt a jelzőt. Ott is vannak küldöttgyűlések, szavazások, csak hát tudjuk, hogy a fontos döntések valahogy mindig a háttérben születnek, fű alatti megegyezésekkel. Szűk körben, egy szemmel láthatóan nagyom szűk körben.
Ami a döntések valódi motivációját illeti, hát szerintem az sokkal inkább egzisztenciákról szól, mint a közérdekről. aktataska.jpgValójában ezen nincs is mit csodálkozni. Ha megkérdezem magamtól, hogy hány olyan szoci politikust ismerek, akit felvennék munkatársnak a vállalkozásomba, mert szerintem megérdemelne egy jó posztot, jó fizetéssel – hát nemigen van olyan köztük. És tudják ezt ők is önmagukról. (Bár ha belegondolok, azért egy-két nagypofájú értékesítő, aki bármit el tud adni, azért ül a parlamentben, de most nem róluk van szó, hanem a tisztességesekről, amikből viszont nemigen van.) Ha az MSzP politikusainak jó része nem tudna (vagy nem is akar) megélni igazi piaci körülmények között, akkor nem marad más nekik, mint belekapaszkodni a kis aktatáskájukba, amit az állam, vagy Orbán Viktor ad. Megy is az iszapharc... De tényleg nem akarok személyeskedni, biztos vannak kivételek, csak neveket nem nagyon merek megnevezni, nem szeretnék megint csalódni.

Az MSzP demokratikus ellenzék zászlóvivője – na ez még viccnek is rosz

Elszomorító tény, hogy ezzel a mentalitással és ebből az alapállásból az emeszpések az ellenzéket irányítani akarják. Mert mi is van??? A nyúl viszi a puskát?! Tényleg egy olyan szervezetre kell bízni az ellenzék és az ország sorsát, aki tulajdonképpen ellenérdekelt? Ugye nem.
Talán sosem tudjuk meg milyen zsarolással kényszerítették az új ellenzéki pártokat abba az egyezményre 2014-ben, ami azt eredményezte, hogy a a közepesek kicsik lettek tulajdonképpen majdnem mind elvéreztek, pl. az Együtt 25-ről pár százalékra esett vissza, és a kampány legaktívabb pártja a PM is frakció nélkül maradt. Le voltam döbbenve, hogy ez lehetséges, hogy a szocik nem adtak át legalább formálisan egy helyet, hogy legyen még plusz egy ellenzéki frakció a parlamentben. De működöt bennük a “ragadjuk meg a kis aktatáskát” elemi ösztön. Főleg, ha az "szövetségesek" kárára megy. Úgy néz ki a delegáltak kiválasztásánál ez nem egyszerűen fontos szempont volt, hanem a legfontosabb.**
Sajnos nem találtam, ezért gyorsan összeraktam egy összehasonlító táblázatot. 2014-ben előre kellett megjósolni a listás helyek felosztásának módját. De az eredmény négy frakció helyett csak az MSzP-t juttatta be. Persze, ez nem következett volna be, ha mondjuk egy kétfordulós választáson az első fordulóban mindenki saját néven indul, és a tényleges népszerűség alapján oszlanak el a szavazatok.  
Viszont utólag, az EP választásokon pont ez volt a helyzet. Ott lemérhették a valódi támogatottságukat a pártok. És az eredmény égbekiáltó pofátlanságot tárt fel az MSzP túlértségével kapcsolatban. Ha átszámoljuk a kapott arányokat MSzP 39% DK 29% Együtt-PM 26%, akkor a helyek megosztása 11, 9 és 7 db lett volna, a különbégek nevetségesen kicsik! Így még az Együtt-PM is többet kapott volna, mint monjuk az LMP. Gyakorlatilag egyéni helyek nélkül is minimum három frakciónak létre kellett volna jönnie! És akkor az Együtt-PM most nem kispártok kategóriában utazna, hanem parlamenti pártok néven. Valószínűleg pont ezt nem akarta az MSzP. Ezért einstandolta "szövetségesei" parlamenti helyeinek
60-60 százalékát. Ezen nincs mit finomítani, majd' minden második helyet tulajdonképpen (lopta na jó) kikofárkodta magának az MSzP, és sajnos nem a Fidesztől szerezte be őket! 

ep_vs_hu_parlament_2014.pngForrás Wikipédia
Bővebb verzió a számításokról itt
Tehát pár hónap múlva az EU választásokon külön megmérték az ellenzéki pártokat, és azok a nem is olyan “kicsik” sokkal nagyobb százalékot kaptak, mint a “kiegyezéssel”, kár, addigra ez már a szocikat nem érdekelte. De kérdem én: a demokratikus alapelvekbe nem tartozik bele a kisebbség védelme? De igen, pláne alkalmazni kellene egy demokratikus közösségen belül. Azt hiszem nem vitás: nem kihasználni kell a fideszes választási rendszert a „sajátjaink” ellen, hanem átjátszani a partnereink és a minél valódibb képviselet érdekében, de úgy néz ki, elragadott a fantáziám. Abban biztos vagyok, csak velejéig antidemokrata párt csinál ilyet a választási partnereivel, hogy egyrészt direkt nem kampányol, nehogy elég legyen a szavazat a partnereknek is, másrészt a végén a fideszes antidemokratikus választási küszöböt használja fel a saját partnerei ellen. Meggyőződésem, ez biza’ nem megbotlás, ez maga az MSzP stratégia megvalósítása. Hogy ez orbanista módszer? Sebaj, ha parlamenti székeket ér. Szóval, a NER választói rendszerében minden jel szerint nem csak a kamupártok jártak jól anyagilag...

csuszopenz.jpg
És nehogy valakinek eszébe jusson megkérdezni, nem volt-e ez előre lezsírozva a fideszesekkel? Ááá dehogy, biztos nem. Csak mondjuk, én például nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy mégis... Mert a fideszcsikék sem idióták. Pontosan tudják(!) az MSZP vagy a DK nekik sohasem lesz konkurencia. Ha viszont nekiállna a Fidesz harcolni a "kispárttokkal", azzal maguk mellé emelné őket. Ezért nem is harcol. Ezt a melót kiszervezi az MSzP-ébe, rábízzák az alvállalkozóra. Ügyes nem?
És ez a lemez sosem jár le náluk. Az emeszpések úton-útfélen deklarálják, hogy keresik az együttműködés lehetőségeit a "demokratikus ellenzékkel", a civilekkel, de ez senkit ne tévesszen meg – ez megint csak egy fogás, mert ők is tudják, már nagyon lejáratták magukat. Ezért kapóra jöhetnek mondjuk a civilek, mert a civilek arcával, a civilek hátán átmenthetik magukat a következő parlamentbe. De amikor kiderül, hogy ezek a fránya civilek nem csak tüntetgetnek, de gondolkodnak, vagy cselekednek, ráadásul vannak vízióik, ne adj’ isten, egy nagyon jó elképzelésük is, ami valóban kihúzhatja a mostani választási rendszer méregfogát, akkor mindjárt rendre utasítják őket. Például, nemes egyszerűséggel a “kettős választás” témáját még csak napirendre sem veszik. Bravó. Ezt nevezem.
Aki a "vízióról", helyesebben az ellenzéki elképzelésről akar olvasni ajánlom részletesebb olvasásra Heindl Péter blogját. A koncepció lényege annyi, hogy csak egy témában kell egyetérteni az elenzéki pártoknak, hogy a Fidesz leváltásának a legbiztosabb módja, közös jelöltet állítani 106 egyéni körzetben, aki voltaképpen csak ideiglenesen egy-két hónapra lesznel képviselők. Ezalatt az idő alatt el kell fogadni egy új, valódi demokratikus választási rendszert, amin azután ténylegesen lemérhetik a pártok a támogatottságukat.
Megmondom őszintén, amikor megtudtam, hogy ezt a koncepciót az emszpések még csak napirendre sem veszik, elsőre azt hittem, csak így akarnak maguknak jobb alkupozíciót. De aztán be kellett látnom, hogy erről szó sincs. Egyáltalán nem is akarják megdönteni a NER-t, mert minden jel szerint az MSzP a NER-nek szerves része, és csak a NER részeként tudnak működni. A tízéves folyamatos politikai mélyrepülés után egy igazi megmérettetésen semmi keresnivalójuk nem lenne. És ezt vezíreik pontosan tudják. Tökmindegy, hívják őket Ferencnek, Józsefnek, Tibornak, vagy akár Lászlónak…
Nos, ezek után én azt mondom, ne próbáljuk jobb belátásra bírni ezt business-pártot, nem fog sikerülni. Köszönjük meg neki, hogy most időben elkezdtek nyílt lapokkal játszani és kezeljük értékén ezt a társulatot: küldjük el őket melegebb éghajlatra! Valami olyat kell csinálni, ami kirántja alóluk a talajt, szerintem van ilyen lehetőség, és majd esetleg visszaengedhetjük őket, ha megtanulnak viselkedni. Ahogy már De Gaulle is megmondta "A politika túl komoly dolog ahhoz, hogy a politikusokra lehetne hagyni". Nem is fogjuk rájuk hagyni. 


P.S.: Ne gondolja senki, hogy a DK-ról egy jottányival jobb véleményem van.
P.P.S.: Bocsánat, ha valakit megsértettem az általánosításaimmal, nem személyekre gondolok, csak a jelenségre, meggyőződésem, hogy minden nagyobb közösségben, így minden pártban vannak jóhiszemű, rendes emberek (is).
* Közben kiderült, aláírattak egy hűségnyilatkozatot a saját képviselőikkel. Tehát az elvileg nép képviseletre felesküdött képviselőket belekényszerítették egy olyan szerződésbe, ami a pártérdeket a választók érdekei, vagy a képveselő lelkiismerete fölé helyezi. 
12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gondoljukat.blog.hu/api/trackback/id/tr918904188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.17. 23:28:52

Az MSZP vállalhatatlan. Legnagyobb bűnük még is az hogy akadályozzák a tolvaj fidesz elkergetését. Ha az ország érdeke lenne számukra fontos, már rég feloszlatták volna magukat. Amíg itt vannak, a fidesz nyomtathatja az emúltnyócévezést.

incognito ergo sum 2017.07.17. 23:29:05

Kb így látom én is: a maszop egy opportunista kádárista párt, csak még annak is impotensek, ezért tudta lenyúlni a kádárista szavazóikat a fidesz.

metax 2017.07.17. 23:29:51

Egyik ellenzéki párt sem kívánja megdönteni a NER-t. Mind jól elvan az orbáni moslékban. Benn ülnek demokratikus kirakatelemként az önkény parlamentjében, ahol semmi keresnivalójuk sem lenne. Felveszik a képviselői juttatásokat és a százmilliós nagyságrendű párttámogatásokat. Végeredményben Orbán eteti őket.

Metróról, vizes vb-ről, egészségügyről, közoktatásról papolnak, de hogy meghirdessék a jogállamiság visszaállítását, arról persze kussban vannak.

Az Alaptörvényt el kell törölni.
A választási törvényt meg kell változtatni.
Az AB jogkörét vissza kell állítani.
Legfőbb ügyészséget ki kell pucolni, fel kell szabadítani a rezsim katonáitól.
A fideszes-kereszténydemokrata politikusnak álcázott köztörvényes bűnözőket bíróság elé kell állítani.

Egy szót nem hallani ezekről ellenzéki politikus szájából.

Mindent amit csinálnak, amit szóvá tesznek, csupán rendszeren belüli kritika. Ebben azért legyünk méltányosak - egyik másik ellenzéki párt valódi munkát végez. Szót emel a korrupció ellen, felszólal az egészségügy és a közoktatás gyalázatos állapotáért, vagy éppen a termőföldek csókosok kezére juttatása miatt.

Ezek azért történhetnek meg, mert a NER itt van. Addig, amíg a NER életben van, rohadni fog tovább a közoktatás és az egészségügy, és hétköznapi, bevett dolog lesz a fideszes korrupció.

Ezek egyébként mind nagyon fontos, égető dolgok, de nem elsődlegesek. Most mások a priorítások. Azok, amelyek indukálják a munkaképes lakosság és a fiatalok külföldre áramlását, az ország gyenge versenyképességét, a rothadó egészségügyet, vagy a lassan teljesen ellehetetlenülő közoktatást és a korrupciót. A kiinduló okokat kell fölszámolni, azok pedig a rendszer alappillérei.

Ergo rendszert kell váltani. Orbán a 2010-es győzelme után beígérte a "több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás"-t. Így is lett. A köztársaság lecsupaszított váza még áll: az államforma ugyanúgy köztársaság; van többpártrendszer, országgyűlés, AB, ombudsman, stb, csak mindebből a tartalmat ölték ki, az autoriternek becézett fasiszta önkény érdekeinek megfelelő módon.

Magával a rendszerrel kéne kezdeni valamit. Ennek egyetlen módja, ha az ellenzék végre szakítana a kollaboráns rendszerfenntartó szerepével és meghirdetné a rezsimmel való totális szembehelyezkedést. Ennek természetesen része, hogy nem indul a hatalom által rendezett csaló választásokon sem. A következményektől nem félni kellene. Minden szirénhang ellenére azok csak rövid ideig hatnának és az "ellenzék" asszisztálásával fenntartott demokratikus látszat megszűnésével gyorsan elvezetnének a rezsim összeomlásához.

Az általam leírtakból is kitűnik, a posztoló egy dologban téved: az ellenzék bénázásáért, sőt: a rendszer működtetésében való tudatos asszisztálásáért nem csak az mszp a felelős, bár kétségtelen, mint legnagyobb pártnak ebben oroszlánrésze van.

Nem. Az egész un. demokratikus ellenzék úgy, ahogy van, egy kalap sz@rt nem ér. Hazaáruló, rendszerfenntartó kollaboráns gittegylet az összes, egytől-egyig. Olyan - nem föltétlenül parlamenti képviselettel bíró - ellenzéki erő egy sincs, amely zászlajára tűzte volna az orbáni rendszert felszámolását. És ez a legnagyobb tragédia. Amennyiben az ellenzékre nem számíthatunk, a kormányrudat birtokló gazembereket nem fenyegeti semmilyen veszély. Rajtunk maradnak még évtizedekig is akár.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.17. 23:30:02

A DK-ra hatványozottan igaz minden egyes mondatod.

high up! 2017.07.17. 23:30:11

A 27 év mutyi pártjainak az idej lejárt, Orbaneszkut csak egy olyan párt válthatja le, amelyik új, és alapprogramja, hogy az összes fidesz mutyit feltárja, a résztvevőket egy az egyben sittre vágja, a szétlopott közpénzeket pedig visszaszerzi, akárki nevére legyen is az éppen íratva.

Enélkül egy párt sem ér egy darab szart sem.

Majd hülye lenne az ember csak egy szimpla kormányváltásra szavazni, hogy aztán az Orbaneszkuk, Rogánok, és a fidesz naccsalád többi maffiózói nyugodtan üljenek tovább az összelopott milliárdjaikon, röhögve helikopterezzenek Monte Carloba, a Parlementben meg az ellenzéki megélhetési állásaikból közpénzből finanszírozva hányják az epét, hogy a kormány korrupt, antidemokratikus, Alkotmány ellenes, EU ellenes, a szegény eredeti tőkefelhalmozó fideszesek ellen pedig külföldről szervezett és pézelt irtóhadjárat folyik, ami Magyarország és a magyar nép megtámadását jelenti.

FOLYTASSUK!

meszena 2017.07.17. 23:30:31

Régen olvastam ilyen vicces írást.
Az összes ellenzéki párt azt hangoztatja, hogy az elsődleges célja a kormány leváltása. Viszont minden gondolkodó ember tudja, hogy minden párt elsődleges célja, hogy saját maga jól szerepeljen. Ez teljesen természetes. Mondjuk az MSZP tagsága annak biztosan örülne, hogy Orbán megbukott, de ők nem jutnak be a parlamentbe. Kisarkítottam persze. Tisztában kell lenni vele, hogy mindkét célt figyelembe kell venni a pártoknak: kormányváltás és jó szereplés.
A fanyalgást meg nem értem, mert minden ellenzéki párt pont ezt teszi. Csak nekik kevesebb a vesztenivalójuk.
A "nem igazán demokratikus" téma meg humoroldal.

Duplaxiii 2017.07.17. 23:30:37

Egyszerűbben is leírhattad volna:
Az mszp-nek már 90-ben sem lett volna szabad létrejönnie!
Soha nem voltak baloldaliak, egy megélhetési utódpárt, egy túlélésre, a hatalomba maradásra játszó társaság.
Sok régi káder és a KISZ-jelleggel előkerülő "fiatalok" (Botka, Kunhalmi) egyvelege.

marchista 2017.07.18. 00:02:00

@metax: Személyes tapasztalatom – beszélgettem azért élő magyar politikusokkal , hogy a NER-t sokan leváltanák, tehát az ilyen általánosításoknak semmi, de semmi értelme. Sőt, szerintem, minden ami demoralizál, nagyon káros. Nem akarom tételesen cáfolni, hogy pl. Juhi, vagy Karácsony Gergő mennyire "nem haszonélvezői" a NER-nek, és csak megdöbbenéssel tudom konstatálni, mikor egy kalap alá veszi bárki a Gyurcsánnyal, vagy az MSzP-sekkel. Brrr?!?!?

Csak OV érdekeit szolgálja az ilyen hozzáállás.

marchista 2017.07.18. 00:03:53

@Duplaxiii: minden állításod igaz. De azt hiszem ezt nem lehetett megspórolni, a hatalomátmentést minden országban megcsinálták.

marchista 2017.07.18. 00:21:13

@Ballib cenzúrázók réme 25: Valóban, a DK nagyságrendekkel előzi be még az MSzP-t is

marchista 2017.07.18. 00:23:37

@high up!: A hozzáállással egyetértek, bár szerintem ez az alaposság sajnos ritka.
süti beállítások módosítása