Mostanában heti rendszerességgel kell elmondanom baráti, vagy éppen nem kimondottan baráti társaságban, még gyakrabban facebookon, mi a francos bajom van az ellenzéki pártokkal. Minddel nincs bajom, csak a többséggel. És ez nem személyekre korlátozódik, és főleg nem általánosítok, hogy ilyen-olyan pártokban mindenki önző, hülye lenne vagy rosszindulatú. Ellenkezőleg, valószínűleg, pont nem így van. Gyanítom, (helyesebben remélem), sok esetben ez kimondottan a kisebbség. No persze nem mellékes, hogy történetesen pont eme klikk tagjai irányítják-e a pártot. Na, ez nagyon nem mindegy.
Így kívülről nagyon úgy tűnik, hogy mivel megakadtak a demokratikus folyamatok, gőzerővel beindultak a régi beidegződések, újra virágzik a kontraszelekció. Ez nem csak a hatalmon lévő Fideszt jellemzi, hanem gyakorlatilag az ellenzéki pártok többségét is. De egy kicsit előre szaladtunk, mégis hogy lehet ez?
Sokan azt gondoltuk a rendszerváltás után, hogy a demokrácia az olyan, mint a villanykapcsoló – megnyomod, és "lőn világosság". Én is azt hittem, hogy csak azért nincs demokrácia, mert nem engedtek oda minket ahhoz a kapcsolóhoz. Mekkorát tévedtem! És tévedtek még tízmillióan velem együtt (tisztelet annak pár tucatnyi kivételnek). Azt hittem, hogy azok az elemi ismeretek, amit mi a szocializmus idejéből megismertünk a szavazásról, hogy egyszerűen tisztességesen fel kell tenni a kérdéseket, és becsületesen meg kell számolni a válaszokat, mindez már elég is lesz ahhoz, hogy megszülessen jó válasz és működjön a mi kis demokráciánk. Ehelyett abban a pillanatban, amikor magukra hagytuk a politikusokat, már nem jártunk taxisblokádokhoz, stb. ők furcsa kis világot teremtettek maguknak. És mivel mind az előző rendszerben szocializálódtak, hát onnan merítettek. Az egyik kinevezte magát a nép védelmezőjének, közben völgyhidakat építettek domboldalakon alagutat sorozatát fúrták apró dombocskákba, a másik meg miután rájött, hogy liberális oldalról beelőzni nem tudnak, átmentek fasisztoid nemzet megmentője szerepbe. És ez nagyon bejött nekik. De tehették mindezt teljesen szabadon, játszhatnak a mai napig, mint hülyegyerekek a homokozóban... gondozó nélkül.
Félreértés ne essék: ez nem csak az ő hibájuk. Az úgynevezett politikusaink, pont annyira kurvulnak el, amennyire a választóik megengedik nekik. És ugye választók sincsenek a helyzet magaslatán, nemigen tanultunk bele helyi szinten sem a jogaink érvényesítésébe, igazából meg sem beszélünk olyan dolgokat, amik közvetlenül érintenek bennünket.
Mint az utóbb kiderült, (számomra csak pár évvel a Magyar Köztársaság likvidálása előtt), hogy nagyon rosszul értelmeztük a demokrácia intézményeit. Igazából nem használtuk őket. Személy szerint én is csak pár éve szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy még csak normálisan vitatkozni sem tudok, az érvelés, főleg a más véleményűek meggyőzése számomra megoldhatatlan feladat, sokszor még ma is gyakran ártok az ügynek, ami mellett ki akarok állni. Mert én ezt nem tanultam, mint ahogy sokan mások sem. Egy ideje azért elkezdtem gyakorolgatni, pl. nagyon jó hatással volt rám, hogy csatlakoztam a pécsi civilekhez, ahol nem csak megismerkedtem egy csomó "ellenállóval", de gyorsan kiderült sok mindenben velük sem értek egyet. Nagyokat vitatkoztunk.
De minden vita, még a legmeddőbbek is azzal kezdődnek, hogy azokra el kell menni, nem valakire rábízni. Mert bizony, sokszor muszáj személyesen is aktivizálódni, legalább lakógyűlés szinten, vagy munkahelyi érdekvédelemben. Mi van ha mindezt nem tesszük? Az eredmény: egy esélytelen, életképtelen vergődő, megosztott társadalom, egy ország nagyon mély lövészárkokkal. Mivel sosem vállaltam közéleti szerepet, és évekig nem is nagyon éltem Magyarországon, ezért nagyon nem is éreztem magam vétkesnek. Pedig az én hibám is, hogy nem foglalkoztatott ez a kérdés, hagytuk a pártokat büntetlenül "homokozni". Mire feleszméltünk kiderült, hogy már nagyon késő van.
Mára abban biztos vagyok, a "rendszerváltó pártok" mindegyike történelmi hibát követett el: elplántálták a népben a saját-bejáratú demokráciaképüket, történetesen annak egy korcs változatát. Ennek lényege: a képviseleti demokráciában elég a birka népet négyévente az urnák elé csődíteni, és akkor mindenféle felelőtlen ígéretekkel megvenni. Közben meg a nép-adta hatalmat saját elképzelésük szerint, rokonaik, barátaik meggazdagodására használták, és minél távolabb volt a „választó” a politikától, annál jobb, mert annyival többet lophattak. Tulajdonképpen, amíg csurrant cseppent, hol egy kis EU támogatás, hol egy kis tizenharmadik havi nyugdíj, a dolog remekül működött is. Csak aztán egy szép napon kiderült, a hatalmas fogyasztás mögött nincs érdemi teljesítmény, és a pénzügyi válság első fuvallatától összedőlt ez a kártyavár. És itt ültünk megzuhanva, megzavarodva, működő demokrácia nélkül. Ezért krízishelyzetben is csak rossz választ adhattunk a megváltozott körülményekre: jött a 2010-es Fidesz-"kétharmad". Persze ez nem lett volna lehetséges a Gyurcsány „kimagasló” egyéni teljesítménye nélkül, de még neki is mentségére szolgálhat az tény, hogy a baloldaliak sem kényszerítették lemondásra, ha már magától nem jutott eszébe rögtön (2006-ban) visszaadni a mandátumát. Még mielőtt beütött a ménkű. De nem volt meg sem az MSzP-ben, sem a baloldali választókban az a politikai kultúra, ami ehhez lépéshez kellett volna. Mert honnan is lett volna a saját nevelésű birkanyájban. Azt hitték, most egy-két kört kihagynak. Nem így lett.
Az emeszpéseket láthatóan nagyon meglepte, amikor Orbánék, felrúgva a korábbi csiki-csuki rendszert, 2010 után rögtön a hatalom minden ágát kisajátítva egy putyini álom NDK-ás "szocialista demokráciájában" találtuk magunkat. És mi volt az ellenzék válasza? Hát nem az, amire számítottunk. Ők egyszerűen "alkalmazkodtak". helyesebben – pont úgy, mint az egykori NDK-ban is elvárható volt az akkori többpárti rendszerben – kollaborálnak. Ki-ki omlottsága mértékében.
De megesett ez máshol is. Érdemes elolvasni Sztanyiszlav Belkovszkij orosz politikai elemző gondolatatit őfelsége ellenzékéről:
“Az oroszországi ellenzék nem küzdött a hatalomért. Mindvégig a hatalomnak, a hatalom politikai és polittechnológiai mechanizmusának része volt. És a különböző ellenzékiek nem annyira a hatalommal, mint inkább egymással harcoltak.
A Vlagyimir Putyin hatalmán belüli előnyös pozíciókért. […] az ellenzéki tevékenység éveken át lényegében a biznisz egyik formájává vált, mégpedig a választók szavazatainak vagy egyszerűen a népi kezdeményezésnek (feltételesen szólva, a Balotnaja téri energiának) pénzre váltásává.
Ennyi az egész. Ezért van az, hogy ellenzéki körökben egyáltalán nem kevesebb tolvajjal és rablóval találkozhatni, mint a hatalommal azonos nevű pártban. Egyszerűen csak az ellenzékiek egy csoportja a Kremlhez való közelségével keres pénzt, a másik pedig a demonstratívan bemutatott, ellene folytatott harccal. Ennyi az összes különbség.
